Puccini keleten - opera a római kőfejtőben

Egy ideje nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy a Bécshez közeli Sankt Margarethen kőfejtőjében megnézzem Puccini egy másik igen népszerű operáját. A plakátjai már régóta hirdetik az előadást, sötét alapon egy piros ruhás nő látható rajta, meg az opera címe: Tosca.

Puccini nyugaton - nyári operafesztivál Bregenzben

Egy hirtelen ötlettől vezérelve jegyem lett a bregenzi Seebühne idei előadására. Bregenzbe! Ami Ausztria legnyugatibb tavának, a Voralbergben levő bodeni tónak a partján fekszik 3 ország határán. Tehát nem a szomszédban van. Autóval 620 km, vonattal hét óra út. Ugyanakkor ez a  világ legnagyobb szabadtéri színpada. A csodálatos természeti adottságok és óriás színpadképek között különleges hangtechnikai megoldás mellett kelnek életre a legkülönbözőbb operák. Európában a nyári szabadtéri játékok  közül a leghíresebb, tavaly óta már a 'Festival of the year' címet is elnyerte. Itt két évente  valami különlegessel rukkolnak elő és a szaksajtóban jó ideje cikkeznek arról - főleg, hogy január óta új intendánsasszonya lett a bregenzi fesztiválnak -, hogy idén mi minden újdonsággal várják a nagyérdeműt.

De miért is olyan felkapott ez a helyszín, hogy 29 estén át dugig tele a nézőtér?

Amikor a Gewürztraminer muzsikál a szőlőhegyen

Lent Tom Cruise a fél belvárost napokra megbénítja azzal, hogy az Operaházban világpremier keretében mutatja be milyen fantasztikus filmet kreált. Napok óta más sem hallok a rádióban, minthogy Tom Cruise hol edz, hol száll meg és milyen módon kasírozzák - megemelt piros szőnyegek építésével -, hogy mégsem olyan dalia, mint ahogy azt a filmekben beállítják. És persze fiatal tini lányok visongva fogadják minden egyes nyilvános megjelenésekor. Nagy bevétele a városnak ez az esemény is... csak az itt lakók vágynak másra. 

Mert közben tombol a nyár, agyzsibbasztó 30-35 fokot mutat a hőmérő és az ember azt sem tudja hova menjen hűsölni. Ekkor érkezett a meghívó a szőlőhegyre egy helyi zenekar, a Gewürztramiener előadására.

Sült párizsi esete a meki burgerrel, avagy mi fán terem a Leberkäse?

Volt nekünk egy asztaltársaságunk az egyetem alatt, akikkel minden nap a KÖZGÁZ boltíves alagsorában kialakított menzán jobbra az utolsó előtti asztalnál találkoztunk az órák után. Valaki mindig üldögélt ott úgy fél egy és kettő között biztosan. Szerettünk oda járni, mert sokáig lehetett elidőzni még a kétes minőségű menzai koszt felett is. Még tüntettünk is a KÖZGÁZ menzájáért, hogy legyen jobb és olcsóbb a kaja. A jó a dologban az volt, hogy nagyjából egygondolkodásúak voltunk, kicsit ki is lógva a szocializmusból a kapitalizmusba ippeg  átkászálódó egyetem fura alakjai közül.

Egy eldugott hely a 9. kerületben

Évek óta csak eljártam mellette, hol gyalog, hol kocsival. Nyaranta néha benéztem a magas kovácsoltvas kerítésen keresztül a tágas kavicsos udvarra, de a palota mindig olyan komoran nézett vissza rám. A hátsó zöld parkban kétszer ha lehettem és egyszer alkalmam volt egy fogadás keretében belépni a palotába is. Ami miatt akkor éppen nagyon kivételezettnek éreztem magam, hiszen a jégszobrok között pezsgővel a kezemben parolázhattam állítólag nagyon fontos emberekkel. De az egész olyan filmbelinek tűnt, és leginkább ridegnek, távolságtartónak éreztem ezt az egyébként szemnek nagyon tetszetős helyet. Hát elkerültem. Mind a Liechtenstein parkot, mind a benne álló palotát. 

Bécs 150 éves bulevárja - a Ring

Bécs belvárosát egy évszázadok alatt felépített, megvastagított erőd jellegű fal vette körül még a XIX. század közepén is. Fojtogatta a várost, elválasztva a bentlakókat a kinti, tágasabb területeken lakó nagypolgárságtól. A korabeli közlekedést egyre inkább gátolták a városfal kicsi kapui. Katonai jelentősége rég nem volt már, semmilyen ágyús támadásnak nem tudott ellenállni, a kaszárnyák meg már korábban a városfalon kívülre szorultak. A városfalt körülvevő senki földje, a glacis közben parlagon hevert, porosodott, miközben tudni, de mindenképpen sejteni lehetett, hogy mekkora értéke van. Hát hogyne, hisz körülötte már akkor állt Bécs város nagyobbik része. És ez nem a külváros volt, ez volt a város nagyobbik része, itt élt a polgárság belvárosból kiszorult része.

... énekszó és tánc köszöntse

1865 május elsejét írunk. A császári udvar és egész Bécs már napok óta lázban. Napok? Ugyan.  Évek óta erre készülnek.

Végre elmúltak az építkezés poros és fárasztó évei, felszáradtak a tócsák is a kiadós áprilisi esők után. Van indok ismét felölteni az ünneplő díszruhát, az asszonyok feltűzhetik az idei majálisra csináltatott új kalapjaikat és felszerszámozhatják a lovakat a hintók elé. Mégiscsak ma lehet először végighajtatni a Ringen. Ott, ahol eddig csak a napszámosok és a mérnökurak dolgoztak megfeszített, néhol embert próbáló tempóban. 
Pedig ekkor még nem is látni azt a sok gyönyörű épületet, ami később oly híressé tette ezt a 5,3 km hosszú körutat.