Mi épp Kenyában vagyunk. Idén a great migrationt szerettük volna megnézni. Így nevezik, mikor a Serengetiből átmennek az gnúk és a zebrák a Masai Mara-i nemzeti parkba a friss finom fűért. Mindez nem lenne érdekes, ha ez egyik mezőről a másik mezőre való vonulást jelentené. De a great migration mindig egy folyón való tömeges átkelést jelent. Mikor több száz állat egyszerre vágtat át a vízen, bátran a víziló és krokodil veszéllyel dacolva.
Már több napja voltunk egy Masai Mara-i lodgeban, de vagy túl meleg volt, vagy nem esett előző éjjel eleget, vagy más fontos négy lábút kellett nagyon közelről megtekinteni, mindenesetre a sofőrök csak a fejüket ingattak, mikor kérdeztük, most megyünk-e a folyóhoz.
Meglátni a great migration-t, ahhoz türelem kell...illetve ahogy az itteniek mondjak, hit. Faith.
Vagy meglátod, vagy sem.
Ez persze annak, aki előző ősz óta szervezi az útját és a szafari kopernikuszi költségei miatt nem tud végtelen napot maradni, nem annyira biztató.
De ’we have faith, or at least a big face 😎'-t mondogattuk.
Utolsó napunk.
Reggel elmentünk egy cheetah-t megnézni, dzsippel kátyús földutakon zötykölődve, nem is igazán tudva, hova visz a sofőr, csak sejtve, hogy valami nagy vad lehet a dologban, mert sok ellenirányból érkező kocsival kellett még valamit szuahéliul megbeszélni és nem egyedül voltunk a terepen.
Hát mondhatom, amikor 30 kocsi várja, szépen felsorakozva, araszolgatva, hogy a helyi ranger odaengedje őket egy háromperces szemrevételezésre a bozótban meghúzódó állathoz, az szar.
Ezt amúgy a sofőrünk is vágta, úgyhogy simán alkalmazta az elöltöltős sor budapesti verzióját itt a szavannában.
Majdnem megütöttek bennünket, mikor a felső karélyban felsorakozott kocsikat (legalább 25-öt) megelőzve, kis ívben balra bekanyarodott eléjük... A ranger-rel dumált valamit, majd odahajtott az állathoz.... olyan 7 méter közelbe.
Feküdt, láthatóan tele pocakkal, majd királyi módon felült, úgy kémlelte a terepet. Abszolút nem zavartatta magát, hogy őt most akkor hányan óhajtják megnézni, lefényképezni, hogy ezeknek a dzsippes lényeknek finom emberszaguk van. Még az sem zavarta, hogy folyamatosan dumálnak. Pihent.
Persze volt a vita, hogy akkor ez cheetah (gepárd), vagy leopárd, de minthogy síró feje volt, hát cheetah. Amiből amúgy a Masai Marában összesen 60 számozott példány van. Szép állat. De mi 4 nap alatt hármat is láttunk, így mérsékelt volt a lelkesedésük. Pedig Ken, a sofőr így akarta jóvátenni, hogy a nagy sietségében egy óriási lyukba úgy hajtott bele, hogy legalább ketten kisebbfajta gerincsérvet kaptunk a visszahuppanás után.
Volt még kis időnk az ebédig, így mondta, akkor irány a folyó, megnézzük gyűltek-e négylábúak a rétre. Mindezt nem igazán nagy meggyőződéssel.
Oda álltunk ahol előző nap vártuk a tanzán oldalról a gnúkat (Sand River bal partjára), de végül csak egy kisebb tapicskoló, visszamigráló zebranyáj mozgását néztük végig.
Ám hiába, nem volt ott egy autó sem, meg semerre egy szál állat se.
Hát akkor menjünk feljebb a folyóparton!
Kisvártatva egy elég nagy nyílt területre érkeztünk, ahol balról ívesen érkezik a folyó. A vize nem, csak a partján zöldellő fák látszanak. Maga a folyó meg úgy 10 méterrel lejjebb folyik. Kb. olyan mély, hogy a vízilovak elmerülnek benne, ha lebuknak, a krokodílusból meg csak a V alak látszik, ha az állatokra úszik rá... A víziló telepet előző nap tanulmányoztuk, vannak. A folyó Tanzan része - a túloldal - míg a szem ellát enyhén emelkedő lapos síkság, búzasárga magas fűvel, elvétve egy-egy bozóttal. Az a Serengeti nemzeti park, onnan kéne érkezzenek a gnúk a friss zöld fű reményében. Zöld fű ezen az oldalon attól van, mert itt hónapokkal ezelőtt tarlóégetés volt, kapott esőt és most a szürke talajon nő a fű.... Minek következtében, ha ezen furikázik az ember, a pécsi szénbányászokat meghazudtoló kormossá válik minden, a ruhája, a nyaka, az arca.
Nade visszatérve a helyszínre, balra a búzasárga fennsík, letörés a folyóhoz, néhány zöld fa... A túlparti folyószirten néhány szerencsés dzsip sorakozik, ők szemből nézhetik a színjátékot. Nem úgy, mint a mi oldalunk: szemben vagy 40 kekisárga dzsipp áll egy sorban egymás mellett, merőlegesen a folyóra, farkasszemet nézve a most már csak a második sorba beállni tudó, folyamatosan érkező autókkal. Köztük vagy két, hosszában egymáshoz ragasztott focipálya nagyságú terület. A gnúk itt csoportosulnak... Hol lazábban, hol igen sűrűn
Mintha a két oldal vívna egymással egy lovagi tornán. De nem, mert a sárga dzsippek mind arra kíváncsiak, ami a focipálya folyóhoz közelebbi részén fog történni. Van, aki már több mint egy órája elfoglalta a helyét. Mi csak 20 percet állnunk itt.
Majd jön a ranger, elhaladnak a kocsisorok előtt kisebb sötétzöld autójukkal, és mint a szabadrúgásnál a bíró, mikor lecsaljak a játékosok a megjelölt pontot és újra kell pozícionálni a labdát, mindkét sorfalat hátrébbtessékelik.
A gnúk meg csak sűrűsödnek... Egy kettő elindul a folyó irányába, majd leáll, megvárja a többit, és föntről, nekünk jobb felől, jönnek még gomolyogva...ezek az oktondi állatok mozognak jobbra és balra, bégetnek, morognak a maguk nyelvén, de semmi nem történik.
Tán csak egy-egy nagy röhögés, mikor egy ifjú titán a nagy átkelés előtt még jól érzi magát egy quickien.
A sorfal dzsipjei csendesek, jellemzően egy helyi a volánnál és mindenféle náció lóg ki a felnyitott tetők alól. Van persze, aki alszik a székeken, van aki eszi az előre elkészített uzsonnáját. A mellettünk lévő dzsipben ázsiai pipik ülnek, szigorúan szűrt vizet és kókusz tejet isznak, és az arcmaszkjukat igazgatják, nehogy kilássék alóla bármi is. Meg a mobiljukra szerelt hightec 15 cm-es objektívüket, miközben rácsodálkoznak a sofőrrel folytatott rövid beszélgetés során, hogy itt egy folyó is van, amin ezek a dögök majd átkelnek...
Mi csak azon sportolunk hatan, hogy ki hová álljon a dzsippen belül, hogy mindannyian jól lássunk.
Valami csoda folytán két dzsip elment az első sorból és Ken beszuszakolta oda a kocsit.
Királyi helyünk van: első sor, mellettünk balra 8 autó, utána a folyó. A lemenet, ahol várhatóan majd eltűnnek a gnúk olyan 20-30 méterre. Szemben a másik sorfal úgy 100 méterre és közöttünk az egyre nagyobb számban sűrűsödő gnú nyáj.
Ken jelzi, hogy majd fogódszkodni kell, ha megindul a tömeg, mert ő közelebb hajt, ha az állatok elindulnak... Ezen megjegyzése annak a fényében, amit a ranger kért nemrég, teljes abszurditásnak tűnik.
Még mindig semmi, gyűlnek a dögök egyre többen a letörés környékén és álldogálnak, békésen legelnek.
Majd egyszerre, valami zajra meglódul a csorda, de nem a várt irányba,hanem el a folyótól...
Ohhh jajj, ezek ma mégsem mennek át.
Affene!
Teljes tanácstalanság a dzsippesek között, hogy akkor érdemes-e még várni... Hát van, aki már több mint egy órája teszi ezt.
De valahogy a sofőrök nem akarnak tágítani.
Negyed óra múlva valami megfordul. Újra elkezdenek lefelé lépegetni a gnúk. Most már vagy 300 állat kavarog közel a letöréshez...és megint elindul egy-két állat a folyó felé. De még mindenki fent.
Tömörülnek.
Ismét egy quickie. Meg egy nagy röhögés.
De hopp, a letörésnél eltűnik egy állat. Aztán még egy. Aztán még kettő, és aztán a dzsippek népe is mordul egyet, mert érezhetővé válik, hogy ezek megindultak... Itt viszont már nincs gatyázás, özönlenek lefelé az állatok.
Bepöccentik a dízelmotorokat, óriási a hangzavar, a túrisztoszok próbálják menteni a kezükből épp kipottyanó mobilokat, és próbálnak nem elesni. A sofőrök vérmérséklettől függően ügyesen vagy bénán elfoglalják újabb pozícióikat, félkörívet alkotva most már sokkal közelebb a letöréshez.
Újra feláll a nézők hada. Most még koncentráltabban. Lógnak ki a mega objektívek és az emberek.
Ha eddig relatíve csend volt, itt aztán elszabadul a pokol.
Dübörög lefelé a sok állat, minden poros, patazaj... A nézők meg kiabálva mutogatják egymásnak, hogy mit is kéne nézni.
Jobbra még ömlik le a sok gnú, de a lent a mederben már látni, hogy az elsők elérték a folyót és gázolnak át rajta.... Jobbra még látni a bakugrásban eltűnő gnúkat, lent meg már a fényes hátú, tömött sorokat, amint a másik oldalon jönnek fel.
Volt kroki a folyóban, de az valahogy lekésett a műveletről, annak meg kell várni a második adagot.
Merthogy olyan is van... A fele nem ment le, valamitől megijedtek és visszafordultak. De a dzsippek már tolatnak, kavarognak, azt sem tudják mitevők legyenek. Maradjanak a pozícióban, vagy menjenek a szétrebbenő állatok után?
Ken úgy dönt, követi az oktondi állatok egy csoportját és megpróbál közvetlenül a folyószirten lejjebb megallni... Nem jó ötlet, mert a gnúk hamar visszarohannak az eredeti letöréshez, de ekkor mi már csak harmadiksorosak vagyunk... Esélyünk nincs páholyból nézni a történéseket, csak a túlparti eseményekre lehet rálátásunk. Szerencsére ez a csapat is átért. Már mind a távoli búza sárga mezőn legelésznek békésen.
A dzsippek meg gyors egymásutánban elkezdenek levonulni a terepről.
Fuuu, ez nem volt semmi.
Az egész nem tart tovább kétszer három percnél... De a lovagi torna és minden szereplőjének beállítása, koreografálása órák és türelem.
Nem szemből, de hátulról sikerült megnézni a természet egyik csodáját, mikor több száz állat kel át egy folyón.
De végül sem tudtuk meg, mely karmester milyen jelzésére indulnak meg az állatok erre az átkelésre, dacolva a víziló és krokodil veszéllyel.
A helyszín:
