Egy eldugott hely a 9. kerületben

Évek óta csak eljártam mellette, hol gyalog, hol kocsival. Nyaranta néha benéztem a magas kovácsoltvas kerítésen keresztül a tágas kavicsos udvarra, de a palota mindig olyan komoran nézett vissza rám. A hátsó zöld parkban kétszer ha lehettem és egyszer alkalmam volt egy fogadás keretében belépni a palotába is. Ami miatt akkor éppen nagyon kivételezettnek éreztem magam, hiszen a jégszobrok között pezsgővel a kezemben parolázhattam állítólag nagyon fontos emberekkel. De az egész olyan filmbelinek tűnt, és leginkább ridegnek, távolságtartónak éreztem ezt az egyébként szemnek nagyon tetszetős helyet. Hát elkerültem. Mind a Liechtenstein parkot, mind a benne álló palotát. 

Az elmúlt időben azonban úgy alakult, hogy szabad levegőn kerestem pihenőhelyet nem messze a lakomtól és teljesen beleszerettem a helybe. Egy ideje viccesen úgy is gondolok rá, hogy lemegyek a "kertembe".

1687-ben az egyik liechtensteini herceg szerezte meg a bécsi városfalon kívül eső Rossau városrészben található területet. 

Rossau a nevét a Duna akkori szabályozatlansága folytán kialakult hangák és átfolyások melletti ártérben található lóitatóról kapta (Ross - paripa, ló). Itt pihentek a dunai hajókat felfelé vontató lovak. A török megszállás után kialakított és folyamatosan szélesített senki földje, a glacis ugyan egyre csak csökkentette ennek a dimbes-dombos rekettyésnek a területét, de gazdag élővilágnak köszönhetően és mert egy kis halászfalún túl lényegében nagyrészt érintetlen volt a terület, sokan úgy tartották, hogy kiváló helyszín másodpaloták, nyári rezidenciák építésére. A mai Berggasse és Alserbachstrasse közé eső területről van szó.

Szóval ez a bizonyos Johann Adam Andreas herceg vette meg a mai palota és park területét ahol pénzt és időt nem kímélve alakíttatta ki a barokk palotaépítészet egyik gyöngyszemét. Központi főúri házzal, körülötte istállókkal, kis kápolnával, télikerttel és természetesen sörfőzdével egyetemben. Az egész terület pavilon szerű beépítését J.B. Fischer von Erlach kezdte, de végül a főépületet egy Luccaból származó Martinelli nevű építész tette olyanná, ahogyan ma is látható: hatalmas palazzó szerű városi villává. A központi épület hűvös, majdhogynem klasszicista, míg a többi épület barokkosan könnyed, de az egész összhatásában mégis igen nagyvonalú, ami később nagy hatással volt a bécsi barokk építészetre.  

Az épületet belülről az akkor élő leghíresebb osztrák és olasz festők díszítették freskókkal, olajfestményekkel és stukkókkal (Rottmayr, Bellucci, Franceschini és Pozzo), aminek nagy része mind a mai napig kis szerencsével megtekinthető. 


Az évszázadok alatt nemcsak a falakat és a kertet ékesítették fel ezek a Liechetsteinok, hanem szisztematikus szorgalommal egy felbecsülhetetlen értékű műgyűjteményt is összehoztak. Mindez ebben és a bécsi belvárosi palotájukban - a Stadtpalaisban - volt elhelyezve egészen 1938-ig, amikor is az akkor éppen regnáló liechtensteini herceg a politikai helyzetre való tekintettel végleg áttette a székhelyét Vadúzba, ahol mind a mai napig élnek és mint tudjuk adóparadicsomként fungálnak. 

Alserbachpalais

Itt maradt viszont Bécsben a két főpalota - a belvárosit a második világháborúban egy amerikai bomba derékig ugyan kiégette -, falain a sok freskóval, körülöttük elterülő parkkal, kiszolgáló épülettel. Meg néhány kisebb palota és egyéb ingatlan, amit mégiscsak igazgatni kell valahogy. Az ingatlanok és az itteni gyűjtemények működtetését az egyik 'kisebb' palotából, a Liechtenstein park északi végét lezáró  Alserbachpalais-ból irányítják.

És mert a belvárosit az elmúlt években nagyon-nagyon-nagyon-nagyon sok pénzért lényegében eredeti pompájára állítottak vissza, hát a gyűjtemény bécsi darabjait - amit néha kibővítenek a vadúzi egy részével - ott lehet megtekinteni. Már ha valaki a megadott havi 3-4 alkalomba valahogy belefér külön vezetéssel. 

A Gartenpalaist - ahogyan a rossauit nevezik - meg mindenféle elegáns rendezvényekre adják bérbe. Jégszobrokkal, libériás inassal ha kell, fáklyákkal, meg természetesen az eredeti XVIII. századi freskókkal, stukkókkal, díszítésekkel a falakon és mennyezeten. Sok esküvő, könyvbemutató, fogadás zajlik ebben a nagyon impozáns környezetben és rendszerint a hercegség házi bora is felszolgálásra kerül..., de ezt még nem kóstoltam.


És mi van a palotát körbeölelő parkkal? Mégiscsak ez az a hely, ahova földi halandó - ha épp kedve szottyan - bármikor bemehet.

Azzal tették a legjobbat. Hagyták, hogy a réges-rég elültetett fák helyenként kiserdőt képezzenek, megnőjenek jó vastag törzsűre, árnyat adva a park északi részén. Keskeny kavicsos utak vezetnek a szökőkutas tóhoz, ami mellett kialakítottak egy szuper játszóteret. Ez a kor követelményei szerint persze ráccsal van körbevéve, hogy a kicsik óvatlanul el ne kolbászoljanak és senki ne zavarja őket feleslegesen. Sok anyuka hordja ide gyermekét, mert jobbnál jobb mászókák és csúszdák találhatóak benne.



És ha megunták a játszózást, vagy egyszerűen egy kávéra, üdítőre vágynak, akkor átmennek a palota másik oldalára, ahol idén végre megnyitottak napernyőkkel, kényelmes, nagypárnás kerti garnitúrákkal és kisebb asztalokkal egy laza kávézót. 

A szomszédos Porzellangasse-beli Cafe Moccatti üzemelteti úgy, hogy az italok tőlük, az étkek - egy relatíve rövid étlap alapján - meg a valamikor serfőzde épületében kialakított konyhából jönnek. Ahogy itt Bécsben dukál persze mind a napi-, mind a havilapok fellelhetőek és ha hidegebb lenne, még pokrócok is.

Az egész jó nagy területen fekszik, így egyáltalán nem zavarják egymást a kávézni a KPMG épületéből átjövő üzletemberek és az itt is ugyanúgy szaladgáló, nevetgélő lurkók. Van, aki a laptopjával bíbelődik, míg más egy könyvet hoz ki és élvezi a délutáni napsütést, a madárcsicsergést és a most épp virágzó hársfák igen intenzív illatát. 

A helyben az a jó, hogy ugyan egy igazi hercegi műemléképület tövében fekszik, bezárva az elegáns park falai közé, de a kávézó hangulata a körülvevő park természetességét, laza oldottságát sugározza.

(képek: saját, internet)