2015. augusztus 13., csütörtök

Puccini nyugaton - nyári operafesztivál Bregenzben

Egy hirtelen ötlettől vezérelve jegyem lett a bregenzi Seebühne idei előadására. Bregenzbe! Ami Ausztria legnyugatibb tavának, a Voralbergben levő bodeni tónak a partján fekszik 3 ország határán. Tehát nem a szomszédban van. Autóval 620 km, vonattal hét óra út. Ugyanakkor ez a  világ legnagyobb szabadtéri színpada. A csodálatos természeti adottságok és óriás színpadképek között különleges hangtechnikai megoldás mellett kelnek életre a legkülönbözőbb operák. Európában a nyári szabadtéri játékok  közül a leghíresebb, tavaly óta már a 'Festival of the year' címet is elnyerte. Itt két évente  valami különlegessel rukkolnak elő és a szaksajtóban jó ideje cikkeznek arról - főleg, hogy január óta új intendánsasszonya lett a bregenzi fesztiválnak -, hogy idén mi minden újdonsággal várják a nagyérdeműt.
De miért is olyan felkapott ez a helyszín, hogy 29 estén át dugig tele a nézőtér?
Ott a tó, ami nagyságában a Balatonnal mérhető össze azzal a különbséggel, hogy ennek a mélysége annak tízszerese és lényegében mindenhol hegyek veszik körül. Nem lebecsülendő szépségű a helyszín, ami körbeveszi. Mind Bregenz, mind a környékbeli városkák, Lindau és Dornbirn megér egy látogatást zene nélkül is.

A nyugatnak tájolt kb. 80 szor 40 méter széles színpad a vízen fekszik. A nézők meg a parton ülve élvezik az operaelőadást. Úgy hétezren esténként. Köztük - mármint nézőtér és színpad között - nincs zenekari árok. A zenészek a Festspielhausban, a nézőtéri tribün mellett felépített fesztiválszínház előadótermében játszanak. A kórus - rendezéstől függően, de jellemzően - szintén ott énekel és csak az operaénekesek és a statiszták tartózkodnak a színpadon. Vagy a vízben valahol. A karmester a Festspielhausban vezényli a fesztivál házi zenekarát, a Wiener Philharmonikert, onnan megy ki a muzsika hangja a nézőtérre. 
Ezzel keverik össze a hangtechnikusok az énekesek bemikrofonozott hangját. Egy különleges, ide kifejlesztett technika és sok-sok hangszóró segítségével elérik, hogy a nézők mindig onnan érzékelik a hangot, ahol az énekes áll és emellett olyan az egész hangzása, mintha egy teremben szólna, nem pedig a természet lágy ölén. Mindehhez a nézőtéren 800, míg a színpadon 64-128 kisebb nagyobb hangfal van rejtve felszerelve.  
 
Szóval ide csak el kell jutni egyszer, és idén Puccini Turandot-ja megy. Egy igazán könnyen emészthető zene, csodálatos áriákkal a szerelem hatalmát megénekelve. És emellett a végén mégsem hal meg mindenki, mint általában az operákban. Így hát rávettem magam az utazásra. Vonattal, hogy egy kicsit kényelmesebb legyen. Operajegyet, vonatjegyet és szállást is elfogadható áron sikerült szerezni. Már csak egy dolog hiányzott, a szabadtéri események egyetlen, előre nem rendelhető tényezője, a jó idő.
Mert bár az idei nyár a hőségriadókról és szűnni nem akaró meleghullámokról szól, pont erre a hétvégére minden egyes előrejelzés esőt jósolt. Már napokkal előtte három különböző applikációt installáltam a mobilomra, hogy pontosan követhessem, lesz-e és ha igen milyen hosszan eső. Mindegyik azt jelezte, hogy lesz, hiába simogattam naponta, hogy frissítse az előrejelzést bármelyik is. A legkedvezőbb csak az előadás előtt este héttől kilencig jósolt csapadékot, a többi délutántól másnap estig tartós égi áldást jövendölt. 
Az esőnapra vonatkozó szabály szerint, ha 60 percnél hosszabban szól a zene, nincs visszatérítés és csak a mintegy 1600 bérletesnek adatik meg, hogy a félbeszakított operát a Festspielhausban koncertszerű előadás keretében nézze végig. Úgyhogy előzetesen kb. 35 százalékra becsültem annak eshetőségét, hogy meghallgassam Kalaf híres áriáját. De mert Bregenz olyan szép helyen fekszik, bepakoltam egy megfelelő - inkább téli - szép ruhát és szombat reggel mégis nekiindultam az útnak. Vonattal 7 órán keresztül.
Szép volt végigutazni Ausztrián. Most épp nagyjából mindennek zöld színe volt. Fűzöld, elsárgult zöld, barnás zöld, fazöld, szürkészöld. Az erdők és mezők színei. Minden olyan egészséges színű és nagyon nyugtató. Ha lassított a vonat, láthattam persze a rét füveit is. Halvány lila, kankalin sárga, fehér réti virágok szegélyezték a síneket.
 
Meg ott voltak azok a hegyek, amik a sítúrákon fehéren virítanak, ha éjjel érkezik az ember. Oh, hogy örültem, hogy ez alkalommal nem síelni megyek! Másnap biztos bennem lenne a minden sípályák nyugtalanító érzése...hogy hogyan is lesz a lesiklás. Tarka tehenet viszont egyet sem láttam. Csak modern technológiával levágott, feldarabolt és fehér fóliába gömbölyített szalmabálákat a füvön. Meg sok,  fura, modern épületet. Mintha minden design lenne a tradicionális barna tetejű, fehér, kisablakos, hagyományos osztrák hegyi ház mellett. Ez Ausztria jelene: a fakitermelés, tradicionális házak és a turizmus wellness-fürdővel, borkóstolóval minimál art-os borászatban. Na, meg a fesztiválok.

A hegyek tetején, habként trónoltak a fehér gomolyfelhők. Olyanok, amik bármikor lejjebb vándorolnak, hogy kicsit lebegjenek a csúcs és a völgy között félúton. Ha szerencsém van, mégsem esik este a fejemre - gondoltam reménykedve.
A bregenzi pályaudvarra verőfényes nyári napsütésben futott be a vonat annak ellenére, hogy az applikációk már vihart mutattak. 
Kukába velük! Nincs olyan felhő felettünk, amiből eshetne. Inkább egy aperol spricc a tóparton! 


Meg a színpad meglátogatása. Mert itt egész évben oda lehet menni a tett színhelyére és lefényképezni, körbejárni, megismerkedni azzal, hogy hol lesz az előadás. És minthogy 2 évadot marad egy produkció, a havas színpad kulisszái is sokszor jelennek meg képeken. Mondanom se kell, nem voltunk egyedül, akiknek ugyanez jutott az eszébe. Ott ugrált a sok turistaruhás ember, fényképezett és fényképeztette magát a narancssárga színpad előtt, vagy az agyagkatonákkal a háttérben. 

A színpad méreteinél csak a nézőtér nagysága meglepőbb, de hát 7000 embernek
kell elférnie esténként. A magasba nyúló, legyezőszerű nézőtér minden pontjáról kiváló a rálátás a kínai nagyfalra. Ugyanis ez idén a legfőbb meghatározó látványelem, meg a vagy 200 kínai agyagkatona, akik részben vízben állva, részben a színpad mögött hivatottak Turandot hatalmát jelezni. 
De ez csak a háttér, középen egy nagy, majd 40 méter átmérőjű korong volt látható, ami mint kiderült nemcsak forogni, de függőleges helyzetbe is képes emelkedni, hogy kivetítővászonként funkcionáljon. 

Pihenés, öltözködés, smink. Kéne enni is valahol. És ekkor mégis visszatért a sítúra feeling, mert szalonnába tekert virslit ettünk ketchupos sült krumplival a vasúti restiben egy pofa ser kíséretében. Szép ruhában. És igazán nem azért, hogy spóroljunk. Ez jött szembe és már nagyon éhesek voltunk. De nem mi voltunk az egyetlenek, mert pont a vasúti gyalogfelüljáró az egyik fő megközelítési útvonala a nézőtérnek. Így volt alkalmam azt is megfigyelni, amint egy orosz család két miniszoknyás, tűsarkús leánya ügyetlenkedi át magát a lefelé menő lépcsősoron. 

A nézőtér bejáratánál óriási fehér sátrak alatt gyűltek a nézők mindenféle outfitben. Volt aki valóban hosszú estélyiben kortyolgatta a pezsgőjét, volt aki síma szépruhában a Turandot koktélt, de voltak bakancsos, sídzsekis, mindenre felkészült látogatók is. Minthogy az egész operát egyben nyomják le, hát előtte kell minél több frissítőt eladni.

Egy dolog feltűnt, ahogy baktattunk a lépcsők felé: mindenkinek valahogy nagyobb volt a cókmókja egy normál operai kistáskásnál kukkerral. Kerti székek párnája, takaró és esőkabát lapult a táskákban.


És elkezdődött Puccini utolsó operája. A zene valóban csodásan szólt, néha a nyakunkból, néha elölről csendültek fel a hangok. Nekem kicsit tán halkan is, de Bregenzben ennyit enged a hatóság. Jöttek a tüzes akrobaták a vízen, megelevenedtek a szürkeruhás katonák, elhangzottak a kérdések, kezdett kialakulni a dráma a színpadon. Ahonnan néha elkalandozott a fülem, hogy a tó hullámainak locs-pocsolását is érzékeljem alapzajként.
 
De mert mégsem tanulnak fölöslegesen a meteo-rológusok, hát a zsákok tartalma is előkerült. Kalaf nem énekelte még el a "nessun dormát", amikor a nézőtéren szép halkan elkezdték kitépőzárazni az esőkabátokat, és beöltözni szitáló eső ellen. Hogy a miniruhás orosz lányok és selyemruhás anyjuk mit öltött magára, nem tudom, de az esernyőiket biztosan nem nyithatták ki. A zenei feszültséget ekkor megfejelte az a bizonytalanság is, hogy akkor most meddig énekelnek?
 
Kalaf áriája megvolt, bár tapsot nem kapott. Esett, mégis folytatták, messziről nem látszott, hogy bárkit a színpadon zavarná a hirtelen beállt időjárás változás. Jó lenne Piu áriáját is meghallgatni!  Az eső kicsit jobban nekikezdett, de még mindig csak olyan angolosan, csendesen szemerkélve. Hideg szerencsére nem volt és azt a kis szelet, ami feltámadt, felfogta a nézőtér üvegfala. Eddigre mindenki átváltozott esőkabátos nézővé,  guvvasztva, behúzott nyakkal tudomásul vette, hogy ez most ilyen. Az énekeseknek meg gondolom kiadták, hogy amíg vihar nincs, énekelni kell!
 
Úgyhogy - ha kicsit vizesen is - mégiscsak meghallhattuk az utolsó, a szerelem diadalát megéneklő gyönyörű áriát is.


A szabadtéri fesztiváloknál nem cél, hogy valami nagyon újjal, formabontóval rukkoljon elő a  rendezés, így ez a Turandot is lényegében klasszikusra sikeredett.  Ezeknél a produkcióknál inkább a látványelemek felvonultatása, a story érthetővé tétele és persze a zene minél jobb előadására koncentrálnak. Egyedül tán a Kalaf - Puccini párhuzam eröltetése lógott ki nekem ebből a koncepcióból, különben mindnen megvolt: a monumentális - mégha nem is túl izgalmas és újszerű - színpadkép, akrobaták, tűznyelők, színes sárkányok, tüzi-vizijáték, a Wiener Philharmoniker mindig magas színvonalú játéka és az énekesek  (a 3 szereposztás egyik sorának) ha nem is extrán kimagsló, de kritikát alig érdemlő éneklése. 

Úgyhogy az előadás utáni második koktél mellett úgy éjfél körül megállapítottuk, hogy eső ide, távolság oda, fesztiválkoncepció amoda, csak megérte eljönni Bregenzbe és talán érdemes lesz majd 2017-ben kinézni, hogy milyen új produkciót visznek színre. 

(képek: saját, internet)

1 megjegyzés:

  1. The Most Iconic Video Slots On The Planet - Jancasino
    The most iconic video slot https://vannienailor4166blog.blogspot.com/ is herzamanindir.com/ the 7,800-calibre slot wooricasinos.info machine called Sweet Bonanza. This slot machine was jancasino.com developed in 2011, developed in kadangpintar the same studio by

    VálaszTörlés