... énekszó és tánc köszöntse

1865 május elsejét írunk. A császári udvar és egész Bécs már napok óta lázban. Napok? Ugyan.  Évek óta erre készülnek.

Végre elmúltak az építkezés poros és fárasztó évei, felszáradtak a tócsák is a kiadós áprilisi esők után. Van indok ismét felölteni az ünneplő díszruhát, az asszonyok feltűzhetik az idei majálisra csináltatott új kalapjaikat és felszerszámozhatják a lovakat a hintók elé. Mégiscsak ma lehet először végighajtatni a Ringen. Ott, ahol eddig csak a napszámosok és a mérnökurak dolgoztak megfeszített, néhol embert próbáló tempóban. 
Pedig ekkor még nem is látni azt a sok gyönyörű épületet, ami később oly híressé tette ezt a 5,3 km hosszú körutat.

De menjünk csak vissza a kezdetekhez. Egészen a kezdetetekhez. Ekkoriban Bécset még Vindobonának hívták és egy volt a római birodalom katonai táborai közül. A településke nagyjából a mai belváros harmadán terült el. Természetesen már akkor is fal vette körül, meg egy 6 méter mély vízzel teli árok. Egy részét még ma is így hívják, Graben. Ott húzódik a belváros szíve közepén, a Stefansdomtól a Freyungig. De betemették 1192-ben. Mert lett rá pénz. 
Történt ugyanis, hogy az osztrák uralkodó, V. Leopold a keresztes-hadjáratából kalandos módon épp hazatérni készülő Oroszlánszívű Richárdot Erdbergnél egy fogadóban lekapcsolta. Richárd ott hetvenkedett a rablott keleti pénzekkel, hát gondolták, jobb lesz hűvösre tenni ezt a külföldit. Majd mikor fény derült a személyére, néhány hónapig a dürrsteini várbörtönbe dugták. Addig a német- római császárral összebeszélve irdatlan váltságdíjat alkudtak ki a fejére. Mintegy 23 tonna ezüstöt. Aminek végül a fele került az osztrák uralkodóhoz. Csak érzékeltetés végett, ez olyan nagy vagyon volt, ami az angol korona akkori két évi teljes jövedelmének felelt meg. Oroszlánszívű Richárd felesége gyűjtötte be az ország minden szegletéből ezüst és egyéb értéktárgyak formájában. Angliában a mai napig nem lelhető fel ebből a korszakból ezüst kehely, vagy tárgy a régészeti kutatásokban. És csak halkan említem meg, hogy V. Leopold nemcsak ezüstöt kapott, hanem egy menyet is az angol királyi házból, valamint a pápa ígéretét hogy egyik gaztettéért mégsem átkozzák ki örökre az egyházból... Ugye, ugye, néhány hónap fogvatartás és a jó tárgyalási készség mit tesz? 

Jacob Hoefnagel (1609) / Claes Jansz Visscher (1640)

A Graben betemetése adta meg a kezdő lökést a város falainak kiterjesztésére, ami így lényegében a XIII. századtól a XIX. századig egyforma nagyságú volt. Egyedül a korzett, a karima szélessége és erőssége nőtt és terebélyesedett az éppen aktuális katonai ismeretek nyomán.

Az első török megszállás során, 1529-ben Bécs városfalát nem tudták a törökök nagyágyukkal tönkrelőni, mert egész nyáron esett az eső és a nehéz ágyukat a várostól délebbre kellett hagyni. Az ostrom így aknamunkára épült török részről. A bentiek viszont - mint az egri vár védői - dobbal és borsóval, vagy vizes lavórral jelezték, hol fúrják Szulejmán seregei az újabb és újabb alagutakat. A törökök akkor csak egy hónapot maradtak, de az egész háború arra késztette a várost, hogy modernizálja védfalait. Jött is egy lombardiai erődépítész és 10 bástyával, meg néhány kapuval erősítette és csinosította meg a városfalat. 
És még egy nagy változás történt: kialakították az úgynevezett glacis-t. 

A városfalon kívül eső és a törökök által elpusztított kisebb településekről úgy határoztak, hogy azok oda vissza nem építhetőek előbb 95 méter, majd végül 450 méter szélességben. Ez a senki földje nemhogy épülettel, de még csak fával sem volt beültethető. Itt nagyobb bokor sem nőhetett véletlenül, hogy már jó előre meglássák az ellenséget.  

Kellően utálták is a bécsiek ezt a senki földjét, hisz tavasszal és ősszel sártengerré változott. Nyáron köpni lehetett a port, ha a kiszáradt füves területen kellett végigmenni és télen meg hó és latyak borította. Pedig itt sokak jártak át naponta, hogy az elővárosokból bejussanak a belvárosba, ott árukat eladni, vagy szolgálni. Vagy éppen az ügyeiket intézni. 

Jó, volt olyan része, amit katonai gyakorlótérnek és vásárok rendezésére használtak mindenféle ideiglenes fakalyibákból sokszor évekre fixen otthagyott bódékkal. Vagy ott volt a Wasserglasis, egy ásványvízforrás köré épült díszes kovácsoltvas pavilonnal, ami közkedvelt pihenőhelynek számított - a mai Stadtpark területén -, de igazándiból nem szerették. II. József - a mi kalapos királyunk - engedélyt adott arra, hogy egy-két keresztutat kialakítsanak, és körbe a glacis mentén fasorokat telepítsenek. Ezeket az utakat azután kandelláberekkel látták el. Ennek egyik pozitív következménye volt, hogy a glacison kívül eső elővárosokban nagyarányú építkezés és fejlődés indult meg. Kezdett megerősödni a polgárság a városfalon kívül eső területeken is.

Viszont a városfal továbbra is állt és egyre csak terebélyesedett. Mindenféle erősítésekkel látták el az évszázadok során, hogy azért a legtöbb esetben igazándiból mégse ez védje meg a várost. Illetve nem ennek jelenléte miatt nem történtek óriási pusztítások, hanem már megint és mindig a diplomáciai tevékenységnek köszönhetően. Azután legkésőbb a Napóeoni megszállás során (1809) bizonyosodott be, hogy haditechnikailag alkalmatlan a város védelmére.

Mindennek ellenére ezt a vastag városfalat a bentlakók igen nagyon szerették, mert végig lehetett sétálni a tetején, meg lehetett mutatni a legújabb ruhakölteményeket és találkozni mindenkivel, aki csak számított. Onnan úgy bentre, mint kívülre  le lehetett tekinteni. Sőt korabeli badeckerek előszeretettel említik Bécs azon nevezetességét, hogy az a városfalon körbejárható. Ferenc Jóskát is a városfal tetején akarta megmerényelni a magyar szabóinas, Libény János 1853 telén. Végül a császár megmenekülése felett érzett hálából építtetett Votivkirche volt az első, ami rést ütött a glacis évszázados sérthetetlenségén. A templom már 1855-ben megkapta az építési engedély.

A városfal egyben kaloda is volt, ami fojtogatta a várost, elválasztotta a bentlakókat a kinti, tágasabb területeken lakó nagypolgárságtól. A korabeli közlekedést egyre inkább gátolták a városfal kicsi kapui, szűkületeket képezve az utakon. A katonai létesítmények meg már korábban a városfalon kívülre szorultak. Emellett túlzottan csábító volt a gondolat, hogy a katonai területek demilitarizálása, beépíthetővé nyilvánítása elegendő pénzt hozhatna azok értékesítése révén a szükséges beruházások finanszírozásához. Mert hát a császárnak nagy tervei voltak, sok fontos épületet akart megépíttetni. A kultúra, az oktatás és a politika  épületeit. Na meg saját palotájának, a Hofburgnak is szeretett volna némi bővítést belőle.
Így azután Ferenc József 1857. december 20-án aláírta a rendeletet, hogy a városfal lebontható és a glacis felparcellázható.  

Hogy mi lett belőle? A Ring. A Ringstrassen, ahogy itt hívják, mert persze több szakasza van, időnként változó névvel, ahogy az éppen regnáló politikai kurzus diktálja. Ez Bécs egyik legforgalmasabb körútja és egyben Európa egyik legszebb bulevárja csodás épületekkel, parkokkal. A magánpaloták mellett - a császár akarata szerint - megépültek a közjogi és középületek is. Mára ugyan némileg megcsappant a ringi kávéházak száma, nem jár rajta már csak négy villamos, és néha be kell csukni egy-egy Ringre néző boltot, de ez Bécs egyik legkedveltebb útja. Tulajdonképpen városfal helyett ma ez övezi a belvárost. És bár nincs már meg a régi elválasztás, azért a Ringen belül lakni, vagy boltot, galériát tartani mégis nagy szó. 
Oda valószínűleg születni kell.  

***

Minthogy Bécs idén ünnepli a Ring létrejöttének 150. évfordulóját, egész évben több múzeum is - Wien Museum, Unteres Belvedere, Österreichische Nationalbibliothek, Architekturzentrum Wien, Jüdisches Museum - kiállítást szentel a korabeli képeknek, festményeknek, történéseknek. 

Képek: saját és internet