Mindegy, izgulas a vége...
Nem így tegnap este Bécsben.
Betértünk egy igazi, ízig-vérig osztrák étterembe és a 'na kérjünk ki gyorsan egy nagy sört' mondat után megakadt a szemem az étlap első(!) során... Velőscsont pirítótt barna kenyérrel és fokhagymás olajjal... Hmmm...és csettintek gondolatban.
Nem, késő van, meg különben is, hétfő, olyankor milyen a velsőscsont, nincs is...
De Simon nevű pincér azonnal biztosít, hogy nekik minden van, ami az étlapon szerepel... De velő is? Hát az ünnepi étel? ...Az is
És nem sok idő múlva, pont mint míg elkészül az igazi borjú bécsi rántva vörös áfonya lekvárral és krumpli salátával, megérkezik:
Nem aprózzák...3 nagyujj hosszúra vágott velsőscsont, sült prézlivel a tetején, kvázi gratinírozva, mellé egy harmad fej sült fokhagyma és kis tál olivába szeletelt sült fokhagyma, egy ecetes uborka és két szelet baranakenyér halványan piritva...ohh anyám!
Csodás volt.... Én ugyan nem kedvelem az olajban kisütött petrezselyem szárát... és határozottan a nyers fokhagymagerezd piritosra való ráreszelésében hiszek, de ez fantasztikus volt...
Szindbád is cuppogva nyalta volna meg a tíz ujját.
[Velőscsont 11.4, a sör 5.2€ volt.]
