A spanyol udvar tagjai szoros rokonságban álltak a Habsburg házzal, két generáción keresztül ide-oda folyton egymással házasodtak. Szükség volt hát az infánsok és infánsnők minél előnyösebb megörökítésére. Fényképezőgép és e-mail híján, óriás festményekre kerültek a gyerekek és ifjak vonásai, amit esetenként - mert a hintóban mégsem fért el - kicsit megtrimmeltek oldalról. Sok nem veszett el, csak a leányka szoknyaszéle, de az amúgy is olyan széles volt a kor szokása szerint. Margarita Tereziaról három is készült az alatt a tíz év alatt, míg Bécsben Lipót várta, hogy végül feleségül vehesse. Szegény, 22 évet élt csak és végig 'bácsim'-nak szólította a férjét.
2014. december 4., csütörtök
Velázquez Bécsben
A spanyol udvari festő
Valaki attól lesz királyi ajtónálló, mert egy festménnyel bebizonyítja, hogy arcképeken túl is tud szépeket festeni..? Fura egy kor volt ez a XVII. század, amit Velázquez (1599-1660) mester nagyszerűen adott vissza festményein.
A spanyol udvar tagjai szoros rokonságban álltak a Habsburg házzal, két generáción keresztül ide-oda folyton egymással házasodtak. Szükség volt hát az infánsok és infánsnők minél előnyösebb megörökítésére. Fényképezőgép és e-mail híján, óriás festményekre kerültek a gyerekek és ifjak vonásai, amit esetenként - mert a hintóban mégsem fért el - kicsit megtrimmeltek oldalról. Sok nem veszett el, csak a leányka szoknyaszéle, de az amúgy is olyan széles volt a kor szokása szerint. Margarita Tereziaról három is készült az alatt a tíz év alatt, míg Bécsben Lipót várta, hogy végül feleségül vehesse. Szegény, 22 évet élt csak és végig 'bácsim'-nak szólította a férjét.
A spanyol udvar tagjai szoros rokonságban álltak a Habsburg házzal, két generáción keresztül ide-oda folyton egymással házasodtak. Szükség volt hát az infánsok és infánsnők minél előnyösebb megörökítésére. Fényképezőgép és e-mail híján, óriás festményekre kerültek a gyerekek és ifjak vonásai, amit esetenként - mert a hintóban mégsem fért el - kicsit megtrimmeltek oldalról. Sok nem veszett el, csak a leányka szoknyaszéle, de az amúgy is olyan széles volt a kor szokása szerint. Margarita Tereziaról három is készült az alatt a tíz év alatt, míg Bécsben Lipót várta, hogy végül feleségül vehesse. Szegény, 22 évet élt csak és végig 'bácsim'-nak szólította a férjét.
Hely:
Kunsthistorisches Museum
2014. december 2., kedd
Puncsolunk? Glühwein (t)error 2024-ben, mint minden évben újra
Már megnyitott a legtöbb karácsonyi vásár Bécsben, egészen Karácsonyig várják a vásárlolni és szórakozni vágyókat. A város polgármestere hivatalosan november 15-én kapcsolta fel a Rathaus előtti fenyőfa karácsonyi díszkivilágítását. Idén Alsó-Ausztriából jött a 34 méter magas, 80 éves fa. - nem is olyan öreg, 10 éve még egy 140 éves fát hoztak ide. Az éj leple alatt persze, hogy ez se zavarja a közlekedést. És hogy szép is legyen, a Wiener Gärtnerei (városi kertészet) hetekig dolgozott a fa kozmetikázásán. Néhány újabb ágat illesztettek a törzsébe, hogy dúsabb legyen, máshol megstuccolták kicsit az alakját és szépen feldíszítették a szokásos fényfüzér mellé, idén először mindenféle szélálló karácsonyi dísszel. Könnyű dolguk volt, mert mostanában 15 fok feletti a hőmérséklet.
De hogy lesz ebből didergő puncsolás jeges napokon? - idén szerintem sehogy, mert nincs hideg.
2014. december 1., hétfő
Az osztrák foci
"Ausztria focinagyhatalom" - mondta hétfő reggel a bemondó a Radio Wien 7 órás hírei után. Hát persze - gondoltam - miközben a kellemes férfihang tovább elemezte az imént elhangzottakat. "Kilenc alkalommal verték zsinórban az ellenfelüket az osztrák focisták, legutóbb az oroszokat."
Micsoda? - na azért erre már majd kiestem az ágyamból. Elkezdtem figyelni, mi jöhet még? Majd hamar rájöttem, hogy ezzel a mondattal - azon túl, hogy bimbózó öntudatukat egy kicsit ismét meglegyintették - leginkább a következő, osztrák-brazilra akarták felhívni a figyelmet. És ez alkalommal nem a jegyeladás okán, mert a jegyek pontosan 3 óra alatt keltek el már hetekkel ezelőtt. Épp élőben követhettem, merthogy sokszori nyaggatás után az egyik focibolond Rapid rajongó kollégám végre hajlandó volt felajánlani, hogy elvisz erre a meccsre.

2014. november 2., vasárnap
Határátkelő - áthúzva
- Mi az a Hi-Fi torony? - kérdezte a tini.
- Hogyhogy mi? Olyan zenedoboz, amiben egybe van építve a rádió, a kazettás magnó és esetleg még egy lemezjátszó is van a tetején. A menőbbekben két kazettás magnó is volt...- jött a megdöbbent válasz az egyik felnőttől.
- Ez a gyerek nem tudja, hogy mi az a kazettás magnó ??? - nézett egymásra a két felnőtt szembesülve az idő - korukra tekintve nem megengedhető - múlásával.
- Ja tudom már, az aminek van A és B oldala és Karácsonykor arról szólnak a csengettyűs dalok...
A két idősebb romokban hevert és csak ennyit kérdezett egymástól: "Tényleg ennyire öregek lennénk?"
Hát igen, 25 év alatt nagyon sok minden változik!
2014. október 22., szerda
Modern Bécs - tárgyak és épületek
Bécs - a nyugalmat árasztó egykori császárváros lépten-nyomon kiesik a szerepéből. Vagy ez a valódi természete? Csak a felszínt kell megkapargatni kicsit?
Mindenhol a szépen felújított 100-200 éves barok paloták, virágoktól színes parkok, mindig frissen felsepert utcák, jól szervezett közlekedés, dudálást és menőautó szirénázást tiltó táblák és rendeletek. Sehol egy málló vakolat, lepukkant épület - legalábbis nem tűnik fel. Minden olyan megállapodott, tiszta, nyugodt és rendes. Mondhatni kicsit uncsi is.
Vagy mégse?
Címkék:
Bécs,
egyetemi campus,
építészet,
galéria,
kiállítás,
kultúra,
modern építészet,
modern művészet,
Paralell Vienna,
Vienna Fair,
Wien,
WU Wien
Hely:
WU Wien campus
2014. szeptember 17., szerda
Wienerlied, avagy mi is az a dudlizás?
A minap - sok év óta először - megint láttam osztrákot valamiért csillogó szemmel lelkesedni. Ők nem frissen frizírozott, brillgyűrűs, estélyi ruhás hölgyek voltak, akiknek a férjük aranyrögért vette, vagy maguk örökölték az operabérletet. Meg nem is zöld-fehér netán lila-fehér sálas pasik, akik csütörtökön az Ernst Happel vagy a Hütteldorfi stadion felől érkező metró egyik vagonjában nagy hangon értékelik a füvön látottakat.
Nem. Őket egy másik dolog hívta egy helyre: a Wienerlied.
A micsoda?
Nem. Őket egy másik dolog hívta egy helyre: a Wienerlied.
A micsoda?
2014. augusztus 7., csütörtök
Bécsi sörgyári capriccio
Címkék:
Bécs,
építészet,
gasztro,
Käsekreiner,
Kuffner Sternwarte,
Ottakringer,
schnitzel,
sör,
sörgyár,
Wien
Hely:
Ottakringer Sörgyár
2014. július 5., szombat
A művészet máshogy - galériák Bécsben
.jpg)
Címkék:
Bécs,
Brotfabrik,
galéria,
Internations,
kiállítás,
kultúra,
Naschmarkt,
OstLicht,
pezsgőbár,
Viertelneun,
Westlicht,
Wiener Werkstätte
Hely:
Loftcity Brotfabrik
2014. június 6., péntek
Templomok éjszakája 2014

2014. május 1., csütörtök
Tavaszi délután a grinzingi Heurigerekben
Bécs az egyetlen olyan
főváros Európában, ahol 6 városi kerület 190 borásza
tavaly 2,39 hektoliter bort állított elő. Főleg az északi, észak-nyugati
kerületekben fekvő lankákon maradt fenn aktívan a szőlőtermesztés, maradtak
fenn egész negyedek borospincékkel, és az attól elválaszthatatlan
borkimérésekkel, borházakkal.
Címkék:
Bécs,
bor,
gasztro,
Gemischter Satz,
Grinzing,
Heuriger,
Wien,
zöldveltelini
Hely:
Grinzing, Bécs, Ausztria
2014. március 17., hétfő
Színház a múzeumban

Kivéve, ha a festmény megelevenedik, ha az ott lefestett
alak elkezd beszélni és a saját szemszögéből meséli el, hogy ő ki, mit látott, mit érzett, épp mi
foglalkoztatja.
2014. február 11., kedd
Curryvacsora a melegedőn

Bécsben is működik az Internations, ami a helyben dolgozó/élő külföldiek nemzetközi szervezete. Vagy nevezhetjük akár nemzetközi ivó és ismerkedő klubnak is. Néha viszont szerveznek másfajta programokat is, mint legutóbb, amikor önkénteseket toboroztak főzni. A bécsi hajléktalanok részére a Caritas által működtetett melegedő konyhájában.
Jelentkeztem.
2014. január 22., szerda
Fura tánc egy bécsi operajegyért
Múlt héten Bryn Terfel bécsi operaházbeli szereplését harangozták be a helyi lapok e lakonikus mondattal: '7 éve nem énekelt Bécsben'.
Szóval, megint eljött egy nap, amikor mozogni kell a jegy körül.
Szóval, megint eljött egy nap, amikor mozogni kell a jegy körül.
Mert hogy is lehet a bécsi operaházba jegyet szerezni? Ohh, hát részletes, írott szabálya van annak, de hogy egy Netrebko, vagy Gruberova előadásaira nem eszerint lehet jegyhez jutni, az is biztos.
Címkék:
Bécs,
Bryn Terfel,
Der neue Merker,
EMI jegyiroda,
kultúra,
opera,
Staatsoper
Hely:
Staatsoper
2014. január 10., péntek
Kitérő Erdélybe

De még mennyire hogy máshogy! És nemcsak az óra, de az embereket is más mozgatja.
Budapesttől majdnem pontosan 700 kilométerre van a madarasi hegycsúcs, ahol 1800 méter magason az elmúlt években fölépült 2-3 panzió (pl. Súgó Panzió). Nem egészen olyanok mint az osztrák sípályák környékén, de nagyon kényelmesek és modernek. Ja, és csak magyarul beszélnek bennük.
Címkék:
Erdély,
gasztro,
Hargita,
kirándulás,
Madaras,
sör,
Súgó panzió
Hely:
Madaras, Erdély
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)