2015. július 6., hétfő

Sült párizsi esete a meki burgerrel, avagy mi fán terem a Leberkäse?


Volt nekünk egy asztaltársaságunk az egyetem alatt, akikkel minden nap a KÖZGÁZ boltíves alagsorában kialakított menzán jobbra az utolsó előtti asztalnál találkoztunk az órák után. Valaki mindig üldögélt ott úgy fél egy és kettő között biztosan. Szerettünk oda járni, mert sokáig lehetett elidőzni még a kétes minőségű menzai koszt felett is. Még tüntettünk is a KÖZGÁZ menzájáért, hogy legyen jobb és olcsóbb a kaja. A jó a dologban az volt, hogy nagyjából egygondolkodásúak voltunk, kicsit ki is lógva a szocializmusból a kapitalizmusba ippeg  átkászálódó egyetem fura alakjai közül.


Amikor 1988-ban a McDonald's Budapesten megnyitotta legelső üzletét elhatároztuk, hogy testületileg felkeressük és bevizsgáljuk a helyet. Megnézzük milyen a nyugati fast food! Emlékszem a Váci utca és a Régiposta utca sarkán állt csili-vilin, a sok márványtól és sárgaréz korláttól csak úgy káprázott a betérő szeme. Ja és minthogy eleinte alig lehetett beférni, eltelt vagy egy fél év, mire odamerészkedtünk egy hideg pénteki napon, éhesen. Kicsit sort álltunk, de relatíve hamar bejutottunk. Szereztünk is magunknak egy nagyobb asztalt, hogy mindannyian egy helyen ülhessünk. Míg mindenki meghozta kis sárga vagy piros tálcácskáján az áhított étkeket - McBurgert, meg DuplaBurgert, sült krumplit és Coca-Colát, meg ehhez hasonlókat - többen csak szemeztek a becsomagolt hamburgerekkel és maximum egy-egy sültkrumplit csentek el a papírkosárkákból. Majd egyszerre nekiláttunk, szent áhítattal ízlelgettük, hogy mi is az, amitől a nyugat annyira odavan, hogy nekünk az egyetemen még az üzleti modelljét is tanítják. 
A nagy csendet meg-megtörték egy idő után efféle mondatok: "ez a buci jó, de nem olyan nagy, mint a Moszkva téri burgeresnél". "Viszont sokkal egészségesebb, állítólag színhúsból készül - ugyan már, ez mind csak patkányhús". Azt viszont egyöntetűen megállapítottuk, hogy a sült krumpli, na az tök jó. Csak ne lenne ilyen piszok drága!
Nem sok idő elteltével már mindenki előtt csak a csomagolóanyagok tornyosodtak, és árgus szemekkel kutattuk, találunk-e még benne valami ehetőt. Ekkor hangzott el Hévizi Tomi örök érvényű mondata: "...akkor most javaslom, hogy menjünk vissza a menzára megebédelni." 

Pont ez jutott ma eszembe. 


Hosszú ígérgetés és tervezés után ugyanis ma volt az a nap, amikor közösen elmentünk Leberkäse-t enni. A kollégáim, mikor kiderült nemrég, hogy sok év itt-tartózkodás után sem ettem még soha ilyen ételt, azonnal nekifogtak tanakodni, hogy hogyan változtassanak ezen állapotomon. Majd megkértek, hogy szervezzek egy időpontot, amikor is a Friedensbrücke 'pesti' hídfőjénél álló kis hentesbódéhoz ellátogathatunk. Itt van ugyanis nem messze az irodától. Bezárva a sok falfirkától kicsit ijesztőnek tűnt, de a pultot tanulmányozva csodálattal állapítottam meg, hogy egy magyar hentest meghazudtoló kínálattal bír. Igen frissnek látszik minden, igazán gusztusos kiszerelésben.





Csakhogy én nem véletlenül nem ettem eleddig ilyen dolgot, ez valami olyasmi lehet, amit csak a Lajtán túli 'barbár' népek esznek - gondoltam. De nem volt mit tenni, követtem az utasításokat. Előtte kicsit utánanéztem, hogy mégis mi ez a kb. 15*15 cm négyszögletes formátumban előállított rózsaszín izé, amit mindig egy külön erre fenntartott melegítőben kínálgatnak. Minden hentesnél és nagyobb ABC-ben, sőt benzinkutaknál is van Leberkäse inkubátor, bár nekem legtöbbször olybá tűnik, hogy már napok óta ott kornyadozik és kutya nem fog belőle enni. Olyasmi lehet ez, mint a sült párizsi, csak vastagon. Van benne valami nem túl magasrendű marha- és disznóhús, szalonna nagyon apróra darálva, majdnem összeturmixolva, meg víz és egy kevés keményítő, amit felmelegítenek és kisütnek, hogy a még benne levő fehérje összetartó ereje kiteljesedjék. Fűszerei a só, a pácsó, bors, szerecsendió, szerecsendióvirág, hagyma, fokhagyma és a piros paprika is lehetnek. 
Hát a nevét honnan nyerte? Miért nevezik Leberkäse-nek? Magyarra fordítva májsajtnak? Mert régen májat is tettek hozzá és a formája a sajtéra hasonlít - mondták többen. De ez nem igaz, legelőször a bajor herceg evett ilyet, akinek a Mannheimból magával vitt hentese készítette ezt a 18. század közepén francia paték és terrinek mintájára. És ő is volt a névadója Lääb Kees néven, ami azóta össze-vissza hasonult és végül elnyerte mai formáját. Ausztriában volt idő, mikor tettek bele májat, ma inkább nem, a bajorok a neve ellenére soha. Külön törvény is született emiatt a Leberkäse nevéről Németországban a vásárlók megtévesztésének elkerülése, de  a hagyományok megörzése érdekében.


Hát jó, sok osztrák túlélte, én is ezt fogom. És megrendeltem életem első Leberkäs'-éjét. Méghozzá lóhúsból, hogy egy kicsit pikánsabb legyen. Altwiener módra klasszikusan. Kértem hozzá mustárt és uborkát is, meg egy üveg Coca-Colát. Preventív módon, hogy legyen mi lebontsa a gyomromban. Mindezért 3,2-at fizettem.


Mindenek előtt szemrevételeztem a dolgot, szétnyitottam a császárzsemlét és borzalommal állapítottam meg, hogy ez valószínűleg tele van zsírral. Más nem lehet az a sok kis hólyag a 'húsban'. Nem is mertem belegondolni abba, hogy a kollégáim, akik sajtos és/vagy peperóni-s Leberkäse-t majszoltak, milyen zsírterhelésnek teszik ki a bendőjüket. Ott álltunk a hentesbódé oldalán, egy kis polcon sorjáztak az üdítők, mindannyiunk kezében meg egy-egy Leberkäsesemmel. Hát megkóstoltam.

Egész ehető volt. Pont ahogy elképzeltem, meleg, vastag, kicsit puhább állagú, lyukacsos párizsi mustárral egy friss császárzsemlében, csak picit édesebb volt a lóhús okán.

Ez a Leberkäse dolog egy életérzés, amit minden osztrák és német már gyerekkorában magába szív, amikor a nagy éhségére a mamája gyorsan vesz neki egy ilyen zsemlét. Mert ez igazándiból gyerekszájnak való, se nem fűszeres, se nem csíp, hamar hozzájut az ember és még felnőttkorban is a gyerekkor jó emlékeit idézi.

Mindazonáltal megállapítom, hogy nem ínyenceknek való egy fast food ez. És semmi estere sem ér fel egy ebéddel. 

Úgyhogy visszatérvén a munkahelyemre, gyorsan lementem a kantinba megebédelni. 

Képek: saját

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése