Velázquez Bécsben

A spanyol udvari festő

Valaki attól lesz királyi ajtónálló, mert egy festménnyel bebizonyítja, hogy arcképeken túl is tud szépeket festeni..? Fura egy kor volt ez a XVII. század, amit Velázquez (1599-1660) mester nagyszerűen adott vissza festményein. 


A spanyol udvar tagjai szoros rokonságban álltak a Habsburg házzal, két generáción keresztül ide-oda folyton egymással házasodtak. Szükség volt hát az infánsok és infánsnők minél előnyösebb megörökítésére. Fényképezőgép és e-mail híján, óriás festményekre kerültek a gyerekek és ifjak vonásai, amit esetenként - mert a hintóban mégsem fért el - kicsit megtrimmeltek oldalról. Sok nem veszett el, csak a leányka szoknyaszéle, de az amúgy is olyan széles volt a kor szokása szerint. Margarita Tereziaról három is készült az alatt a tíz év alatt, míg Bécsben Lipót várta, hogy végül feleségül vehesse. Szegény, 22 évet élt csak és végig 'bácsim'-nak szólította a férjét. 

Velázquez igen hosszan - 3 uralkodónyit - szolgálta a spanyol királyi házat és nemcsak mint udvari festő, de ő felelt a király ruhatáráért, az udvari műkincsgyűjtemény gyarapításáért, a paloták belső berendezéséért és ceremóniamester is volt. 

IV. Fülöp annyira szerette, hogy külön széket tetetett a műtermébe, ahol gyakran órákig követte hogyan lesz festmény a vászonra felvitt színekből. 

Képei hűen tükrözik a lefestett emberek vonásait nem riadva vissza akár félelmek, szomorúság és egyéb érzelmek visszaadásától sem. Úgy tudta elkapni a tekintetet, mintha fényképezőgéppel örökítette volna meg azt, pedig bizonyos, hogy napokat dolgozott egy-egy arcon. Úgy tűnhet, hogy ezek után a ruháknak, vagy kezeknek már nem tulajdonított akkora jelentőséget, azokat majdhogy impresszió szerűen, közelről megnézve szinte elnagyoltan jelenítette meg. De mégis olyan élethűen, hogy kicsit távolabbról szemlélve épp hogy meg nem szólalnak a festményei. Mindezt csodás színekkel és a fény-árnyék kiváló kezelésével érte el. Nála a barna minden árnyalatában játszó  háttér még jobban kiemeli a lefestett embert. A ruhák redőződése és nemes kelmék díszítése annyira természetes, hogy még saját veje által az ő felügyelete alatt másolt egyik infánsnő festményen is látszik, kié az elsőbbség. Nem véletlenül mondta róla Manet, hogy ő a "festők festője". Sokat utazott Itáliába, ahol az XVII. századi olasz festők stílusát tanulmányozhatta. Innen van az egyetlen nem személyt ábrázoló kiállított festmény is.

A bécsi Kunsthistorisches Museum (KHM) most a német nyelvterület legnagyobb Velázquez gyűjteményét állítja ki. Sok kép a bécsi (KHM) és madridi (Prado) raktárakból kerül elő, hiszen ezek örökölték az udvari arcképhagyatékot. De kölcsönzött képet London, Budapest és Boston is. A 46 képnek csak mintegy fele királyi sarj, vannak itt a korai korszakából vallásos és mitológiai témájú művek is, mint például Szent Pált ábrázoló nagyszerű festmény. Összehasonlításul van még néhány nem tőle, de a korszakból származó, sőt esetenként ugyanazon személyt ábrázoló festmény is. Így azután ki-ki eldöntheti, hogy melyik az, ami jobban tetszik. 

Az utolsó terem - bár ott már egy híresség sem néz  le a falról - mégis a legfantasztikusabb. Kezdve a saját lányáról festett Rufina nevű sevillai szentet ábrázolóval. Vagy önarcképe kétszer, mintegy húsz év különbséggel. És itt vannak kiállítva a mester kései, sokszor magánhasználatra festett művei is, mint például az első akt, ami az inkvizíció korában majdnem Velázquez fejébe került. 

Nem véletlenül!

Kiállítás 2015 febrár 28-ig látogatható a bécsi  Kunsthistorisches Museumban