A spanyol udvar tagjai szoros rokonságban álltak a Habsburg házzal, két generáción keresztül ide-oda folyton egymással házasodtak. Szükség volt hát az infánsok és infánsnők minél előnyösebb megörökítésére. Fényképezőgép és e-mail híján, óriás festményekre kerültek a gyerekek és ifjak vonásai, amit esetenként - mert a hintóban mégsem fért el - kicsit megtrimmeltek oldalról. Sok nem veszett el, csak a leányka szoknyaszéle, de az amúgy is olyan széles volt a kor szokása szerint. Margarita Tereziaról három is készült az alatt a tíz év alatt, míg Bécsben Lipót várta, hogy végül feleségül vehesse. Szegény, 22 évet élt csak és végig 'bácsim'-nak szólította a férjét.
Velázquez igen hosszan - 3 uralkodónyit - szolgálta a spanyol királyi házat és nemcsak mint udvari festő, de ő felelt a király ruhatáráért, az udvari műkincsgyűjtemény gyarapításáért, a paloták belső berendezéséért és ceremóniamester is volt.
Képei hűen tükrözik
a lefestett emberek vonásait nem riadva vissza akár félelmek, szomorúság és egyéb érzelmek
visszaadásától sem. Úgy tudta elkapni a tekintetet, mintha fényképezőgéppel örökítette volna meg azt, pedig bizonyos, hogy napokat dolgozott egy-egy arcon. Úgy tűnhet, hogy ezek után a ruháknak, vagy kezeknek már nem tulajdonított akkora jelentőséget, azokat majdhogy impresszió szerűen, közelről megnézve szinte elnagyoltan jelenítette meg. De mégis olyan élethűen, hogy kicsit távolabbról szemlélve épp hogy meg nem szólalnak a festményei. Mindezt csodás színekkel és a fény-árnyék kiváló
kezelésével érte el. Nála a barna minden árnyalatában játszó háttér még jobban kiemeli a lefestett embert. A ruhák redőződése és nemes kelmék díszítése annyira természetes, hogy még saját veje által az ő felügyelete alatt másolt egyik infánsnő festményen is látszik, kié az elsőbbség. Nem véletlenül mondta róla Manet, hogy ő a "festők
festője". Sokat utazott Itáliába, ahol az XVII. századi olasz festők
stílusát tanulmányozhatta. Innen van az egyetlen nem személyt ábrázoló
kiállított festmény is.
Az utolsó terem - bár ott már egy híresség sem néz le a falról - mégis a legfantasztikusabb. Kezdve a saját lányáról festett Rufina nevű sevillai szentet ábrázolóval. Vagy önarcképe kétszer, mintegy húsz év különbséggel. És itt vannak kiállítva a mester kései, sokszor magánhasználatra festett művei is, mint például az első akt, ami az inkvizíció korában majdnem Velázquez fejébe került.
Nem véletlenül!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése