2026. július 28., kedd

The great migration

Afrika...Afrika is not a country - nagyon fontos mondat. És mert így, az se mindegy miért jön ide az ember.
Mi épp Kenyában vagyunk. Idén a great migrationt szerettük volna megnézni. Így nevezik, mikor a Serengetiből átmennek az gnúk és a zebrák a Masai Mara-i nemzeti parkba a friss finom fűért. Mindez nem lenne érdekes, ha ez egyik mezőről a másik mezőre való vonulást jelentené. De a great migration mindig egy folyón való tömeges átkelést jelent. Mikor több száz állat egyszerre vágtat át a vízen, bátran a víziló és krokodil veszéllyel dacolva.


Már több napja voltunk egy Masai Mara-i lodgeban, de vagy túl meleg volt, vagy nem esett előző éjjel eleget, vagy más fontos négy lábút kellett nagyon közelről megtekinteni, mindenesetre a sofőrök csak a fejüket ingattak, mikor kérdeztük, most megyünk-e a folyóhoz.
Meglátni a great migration-t, ahhoz türelem kell...illetve ahogy az itteniek mondjak, hit. Faith.

Vagy meglátod, vagy sem.

Ez persze annak, aki előző ősz óta szervezi az útját és a szafari kopernikuszi költségei miatt nem tud végtelen napot maradni, nem annyira biztató.
De ’we have faith, or at least a big face 😎'-t mondogattuk.

Utolsó napunk.

Reggel elmentünk egy cheetah-t megnézni, dzsippel kátyús földutakon zötykölődve, nem is igazán tudva, hova visz a sofőr, csak sejtve, hogy valami nagy vad lehet a dologban, mert sok ellenirányból érkező kocsival kellett még valamit szuahéliul megbeszélni és nem egyedül voltunk a terepen.

Hát mondhatom, amikor 30 kocsi várja, szépen felsorakozva, araszolgatva, hogy a helyi ranger odaengedje őket egy háromperces szemrevételezésre a bozótban meghúzódó állathoz, az szar.
Ezt amúgy a sofőrünk is vágta, úgyhogy simán alkalmazta az elöltöltős sor budapesti verzióját itt a szavannában. 
Majdnem megütöttek bennünket, mikor a felső karélyban felsorakozott kocsikat (legalább 25-öt) megelőzve, kis ívben balra bekanyarodott eléjük... A ranger-rel dumált valamit, majd odahajtott az állathoz.... olyan 7 méter közelbe. 
Feküdt, láthatóan tele pocakkal, majd királyi módon felült, úgy kémlelte a terepet. Abszolút nem zavartatta magát, hogy őt most akkor hányan óhajtják megnézni, lefényképezni, hogy ezeknek a dzsippes lényeknek finom emberszaguk van. Még az sem zavarta, hogy folyamatosan dumálnak. Pihent.



Persze volt a vita, hogy akkor ez cheetah (gepárd), vagy leopárd, de minthogy síró feje volt, hát cheetah. Amiből amúgy a Masai Marában összesen 60 számozott példány van. Szép állat. De mi 4 nap alatt hármat is láttunk, így mérsékelt volt a lelkesedésük. Pedig Ken, a sofőr így akarta jóvátenni, hogy a nagy sietségében egy óriási lyukba úgy hajtott bele, hogy legalább ketten kisebbfajta gerincsérvet kaptunk a visszahuppanás után.

Volt még kis időnk az ebédig, így mondta, akkor irány a folyó, megnézzük gyűltek-e négylábúak a rétre. Mindezt nem igazán nagy meggyőződéssel.
Oda álltunk ahol előző nap vártuk a tanzán oldalról a gnúkat (Sand River bal partjára), de végül csak egy kisebb tapicskoló, visszamigráló zebranyáj mozgását néztük végig.
Ám hiába, nem volt ott egy autó sem, meg semerre egy szál állat se.

Hát akkor menjünk feljebb a folyóparton! 

Kisvártatva egy elég nagy nyílt területre érkeztünk, ahol balról ívesen érkezik a folyó. A vize nem, csak a partján zöldellő fák látszanak. Maga a folyó meg úgy 10 méterrel lejjebb folyik. Kb. olyan mély, hogy a vízilovak elmerülnek benne, ha lebuknak, a krokodílusból meg csak a V alak látszik, ha az állatokra úszik rá... A víziló telepet előző nap tanulmányoztuk, vannak. A folyó Tanzan része - a túloldal - míg a szem ellát enyhén emelkedő lapos síkság, búzasárga magas fűvel, elvétve egy-egy bozóttal. Az a Serengeti nemzeti park, onnan kéne érkezzenek a gnúk a friss zöld fű reményében. Zöld fű ezen az oldalon attól van, mert itt hónapokkal ezelőtt tarlóégetés volt, kapott esőt és most a szürke talajon nő a fű.... Minek következtében, ha ezen furikázik az ember, a pécsi szénbányászokat meghazudtoló kormossá válik minden, a ruhája, a nyaka, az arca. 
Nade visszatérve a helyszínre, balra a búzasárga fennsík, letörés a folyóhoz, néhány zöld fa... A túlparti folyószirten néhány szerencsés dzsip sorakozik, ők szemből nézhetik a színjátékot. Nem úgy, mint a mi oldalunk: szemben vagy 40 kekisárga dzsipp áll egy sorban egymás mellett, merőlegesen a folyóra, farkasszemet nézve a most már csak a második sorba beállni tudó, folyamatosan érkező autókkal. Köztük vagy két, hosszában egymáshoz ragasztott focipálya nagyságú terület. A gnúk itt csoportosulnak... Hol lazábban, hol igen sűrűn
Mintha a két oldal vívna egymással egy lovagi tornán. De nem, mert a sárga dzsippek mind arra kíváncsiak, ami a focipálya folyóhoz közelebbi részén fog történni. Van, aki már több mint egy órája elfoglalta a helyét. Mi csak 20 percet állnunk itt.
Majd jön a ranger, elhaladnak a kocsisorok előtt kisebb sötétzöld autójukkal, és mint a szabadrúgásnál a bíró, mikor lecsaljak a játékosok a megjelölt pontot és újra kell pozícionálni a labdát, mindkét sorfalat hátrébbtessékelik.

A gnúk meg csak sűrűsödnek... Egy kettő elindul a folyó irányába, majd leáll, megvárja a többit, és föntről, nekünk jobb felől, jönnek még gomolyogva...ezek az oktondi állatok mozognak jobbra és balra, bégetnek, morognak a maguk nyelvén, de semmi nem történik. 
Tán csak egy-egy nagy röhögés, mikor egy ifjú titán a nagy átkelés előtt még jól érzi magát egy quickien.
A sorfal dzsipjei csendesek, jellemzően egy helyi a volánnál és mindenféle náció lóg ki a felnyitott tetők alól. Van persze, aki alszik a székeken, van aki eszi az előre elkészített uzsonnáját. A mellettünk lévő dzsipben ázsiai pipik ülnek, szigorúan szűrt vizet és kókusz tejet isznak, és az arcmaszkjukat igazgatják, nehogy kilássék alóla bármi is. Meg a mobiljukra szerelt hightec 15 cm-es objektívüket, miközben rácsodálkoznak a sofőrrel folytatott rövid beszélgetés során, hogy itt egy folyó is van, amin ezek a dögök majd átkelnek...
Mi csak azon sportolunk hatan, hogy ki hová álljon a dzsippen belül, hogy mindannyian jól lássunk.
Valami csoda folytán két dzsip elment az első sorból és Ken beszuszakolta oda a kocsit.
Királyi helyünk van: első sor, mellettünk balra 8 autó, utána a folyó. A lemenet, ahol várhatóan majd eltűnnek a gnúk olyan 20-30 méterre. Szemben a másik sorfal úgy 100 méterre és közöttünk az egyre nagyobb számban sűrűsödő gnú nyáj.
Ken jelzi, hogy majd fogódszkodni kell, ha megindul a tömeg, mert ő közelebb hajt, ha az állatok elindulnak... Ezen megjegyzése annak a fényében, amit a ranger kért nemrég, teljes abszurditásnak tűnik.

Még mindig semmi, gyűlnek a dögök egyre többen a letörés környékén és álldogálnak, békésen legelnek.
Majd egyszerre, valami zajra meglódul a csorda, de nem a várt irányba,hanem el a folyótól... 

Ohhh jajj, ezek ma mégsem mennek át.

Affene! 

Teljes tanácstalanság a dzsippesek között, hogy akkor érdemes-e még várni... Hát van, aki már több mint egy órája teszi ezt.
De valahogy a sofőrök nem akarnak tágítani.
Negyed óra múlva valami megfordul. Újra elkezdenek lefelé lépegetni a gnúk. Most már vagy 300 állat kavarog közel a letöréshez...és megint elindul egy-két állat a folyó felé. De még mindenki fent.
Tömörülnek. 
Ismét egy quickie. Meg egy nagy röhögés.

De hopp, a letörésnél eltűnik egy állat. Aztán még egy. Aztán még kettő, és aztán a dzsippek népe is mordul egyet, mert érezhetővé válik, hogy ezek megindultak... Itt viszont már nincs gatyázás, özönlenek lefelé az állatok.
Bepöccentik a dízelmotorokat, óriási a hangzavar, a túrisztoszok próbálják menteni a kezükből épp kipottyanó mobilokat, és próbálnak nem elesni. A sofőrök vérmérséklettől függően ügyesen vagy bénán elfoglalják újabb pozícióikat, félkörívet alkotva most már sokkal közelebb a letöréshez.

Újra feláll a nézők hada. Most még koncentráltabban. Lógnak ki a mega objektívek és az emberek.
Ha eddig relatíve csend volt, itt aztán elszabadul a pokol.
Dübörög lefelé a sok állat, minden poros, patazaj... A nézők meg kiabálva mutogatják egymásnak, hogy mit is kéne nézni.

Jobbra még ömlik le a sok gnú, de a lent a mederben már látni, hogy az elsők elérték a folyót és gázolnak át rajta.... Jobbra még látni a bakugrásban eltűnő gnúkat, lent meg már a fényes hátú, tömött sorokat, amint a másik oldalon jönnek fel.
Volt kroki a folyóban, de az valahogy lekésett a műveletről, annak meg kell várni a második adagot.
Merthogy olyan is van... A fele nem ment le, valamitől megijedtek és visszafordultak. De a dzsippek már tolatnak, kavarognak, azt sem tudják mitevők legyenek. Maradjanak a pozícióban, vagy menjenek a szétrebbenő állatok után?
Ken úgy dönt, követi az oktondi állatok egy csoportját és megpróbál közvetlenül a folyószirten lejjebb megallni... Nem jó ötlet, mert a gnúk hamar visszarohannak az eredeti letöréshez, de ekkor mi már csak harmadiksorosak vagyunk... Esélyünk nincs páholyból nézni a történéseket, csak a túlparti eseményekre lehet rálátásunk. Szerencsére ez a csapat is átért. Már mind a távoli búza sárga mezőn legelésznek békésen.
A dzsippek meg gyors egymásutánban elkezdenek levonulni a terepről.

Fuuu, ez nem volt semmi. 

Az egész nem tart tovább kétszer három percnél... De a lovagi torna és minden szereplőjének beállítása, koreografálása órák és türelem.
Nem szemből, de hátulról sikerült megnézni a természet egyik csodáját, mikor több száz állat kel át egy folyón.
De végül sem tudtuk meg, mely karmester milyen jelzésére indulnak meg az állatok erre az átkelésre, dacolva a víziló és krokodil veszéllyel.

A helyszín:
 

2026. április 28., kedd

Velőscsont, ahogy kell

Karácsonykor, vagy nagy ünnepen kerül gőzölgő húsleves előtt, mellett csontvelő az asztalra és akkor is izgulni kell, hogy mi hűl ki hamarabb, a leves, vagy a velő...hogy van-e hozzá pirítos fokhagymával... Vagy van velő, de rátörleszkedik a már agyonfőtt sárgarépa...
Mindegy, izgulas a vége...

Nem így tegnap este Bécsben.

Betértünk egy igazi, ízig-vérig osztrák étterembe és a 'na kérjünk ki gyorsan egy nagy sört' mondat után megakadt a szemem az étlap első(!) során... Velőscsont pirítótt barna kenyérrel és fokhagymás olajjal... Hmmm...és csettintek gondolatban. 

Nem, késő van, meg különben is, hétfő, olyankor milyen a velsőscsont, nincs is...
De Simon nevű pincér azonnal biztosít, hogy nekik minden van, ami az étlapon szerepel... De velő is? Hát az ünnepi étel?   ...Az is

És nem sok idő múlva, pont mint míg elkészül az igazi borjú bécsi rántva vörös áfonya lekvárral és krumpli salátával, megérkezik: 
Nem aprózzák...3 nagyujj hosszúra vágott velsőscsont, sült prézlivel a tetején, kvázi gratinírozva, mellé egy harmad fej sült fokhagyma és kis tál olivába szeletelt sült fokhagyma, egy ecetes uborka és két szelet baranakenyér halványan piritva...ohh anyám!

Csodás volt.... Én ugyan nem kedvelem az olajban kisütött petrezselyem szárát... és határozottan a nyers fokhagymagerezd piritosra való ráreszelésében hiszek, de ez fantasztikus volt...

Szindbád is cuppogva nyalta volna meg a tíz ujját.

    [Velőscsont 11.4, a sör 5.2€ volt.]

2024. december 5., csütörtök

Puncsolunk? Glühwein (t)error 2024-ben, mint minden évben újra


Már megnyitott a legtöbb karácsonyi vásár Bécsben, e
gészen Karácsonyig várják a vásárlolni és szórakozni vágyókat. A város polgármestere hivatalosan november 15-én kapcsolta fel a Rathaus előtti fenyőfa karácsonyi díszkivilágítását. Idén Alsó-Ausztriából jött a 34 méter magas, 80 éves fa. - nem is olyan öreg, 10 éve még egy 140 éves fát hoztak ide. Az 
éj leple alatt persze, hogy ez se zavarja a közlekedést. És hogy szép is legyen, a Wiener Gärtnerei (városi kertészet) hetekig dolgozott a fa kozmetikázásán. Néhány újabb ágat illesztettek a törzsébe, hogy dúsabb legyen, máshol megstuccolták kicsit az alakját és szépen feldíszítették a szokásos fényfüzér mellé, idén először mindenféle szélálló karácsonyi dísszel. Könnyű dolguk volt, mert mostanában 15 fok feletti a hőmérséklet. 



De hogy lesz ebből didergő puncsolás jeges napokon? - idén szerintem sehogy, mert nincs hideg.

2016. február 5., péntek

Alles Walzer! - 2

Herakleitosz szerint nem lehet készter ugyanabba a folyóba lépni.

Dehogynem!

Itt Bécsben évente legalább egyszer mindenképp.
1956 óta idén hatvanadszor rendezik meg a híres operabált. És ahogy tavaly már megírtam, ide várnak mindenkit, aki számít a gazdaságban, politikában és a kultúrában. Meg akinek van némi pénze, hogy megmutassa új ruháját, frissen ondolált haját és régi ékszereit, vagy csak résztvenne ezen a nagyon siki-miki, nagyon híres és nagyon osztrák rendezvényen.
Mióta a bécsi operaházat a második világháború bombatalálatai után nagy nehezen 1955-ben újranyitották, a báli szezonban mindig volt itt farsangi mulatság.  Egyedül 1991-ben, az Öbölháború idején nem tartották meg, mert a bécsi rendőrség nem merte bevállalni a hírességek testi épségének biztosítását.

2015. október 27., kedd

Színkavalkád a múzeumban

Kedvelem, amikor egy bankár fiú megúnva a számok szürke tengerét, pénzt fektet a kultúrába, mert akkor minden áron - szó szerint - jó cuccokat vesz. Olyanokat, amiket keletkezésükkor csak a nincstelen művészek és esetleg a jószemű mecénások szeretnek. Lehet persze, hogy néhány elkészültekor ők is ott álltak egy itallal a kezükben a tó partján a festők között, de lehet nem.  És tényleg mindegy, hogy Párizsban, vagy egy német városban teszik. A lényeg, hogy megvették, támogatták akkor. És mi olyan szerencsések vagyunk, hogy 50-100 évvel később egy-egy állami múzeumban megnézhetjük ezen gyűjtemények legjobb darabjait.  
Na, ez van most Bécsben a Leopold Museumban.

2015. szeptember 8., kedd

Rém cuki - romcuki

Három nyugdíjkorú, de magát még közel sem inaktívnak érző nagyi importálta Budapestről a romkocsamfeelinget, de mert mégiscsak Bécsbe hozták, hát megfejelték némi tejszínhabbal.

A Naschmarkttól induló egyik legismertebb utca, a Schleifmühlgasse, ahol amúgy is minden kicsit más. Jobbnál jobb boltok és vendéglátóipari egységek sorakoznak, hogy a galériákról ne is beszéljek. Ez utóbbiak a feljebbi részen találhatóak, míg a piachoz közelebb pezsgőbárok (Perlage és a Szigeti) meg vicces nevű éttermek és bárok sorakoznak. Nyár óta még egy nyugdíjintézet is - avagy Bécs első romcukrászdája, a Vollpension.

2015. augusztus 17., hétfő

Ínyenc meglepetés a gólyák városában


Rust (Ruszt),  a Fertőtó egyik legtündéribb települése. XVI-XVII. százai ódon kőházakkal, virágdíszes, csinos főtérrel és főleg sok gólyafészekkel. A fertőtavi borászok egyik központja, így sok pincészet és étterem is található benne. Bécsből kényelmesen egy óra az út, aminek második fele a burgenlandi szőlődombok között csalinkázik.
 
A ruszti főtér alsó nyúlványának bal első udvarházában lakik az Im Hofgassl.
 
Nagy kapun kell bemenni a zárt udvarig, ahol egy buja növényzetű kertben, fehér napernyők alatt, hortenzia és leanderbokrok között állnak az asztalok.
Neve és a helyszín mást sejtet, mint amit végül kap az ember. Merthogy elegánsra van terítve és nagyon figyelmes a kiszolgálás. A konyhát Michael Pilz vezeti, aki igen komolyan veszi a modern gasztronómiát. Szakmáját a legnevesebb sokcsillagos hotelek és éttermek konyháján tanulta. Felesége Sanrda, borászcsaládból származik, az ő reszortja a vendégek kiszolgálása, és a berendezés. Ez meg is látszik a tárgyak és az egész étterem berendezésének kedves, apró részletein.
 
Mint most már a legtöbb helyen, az egyik pincér biztos magyar, aki hamar ajánlja vagy Szigetiék egyik pezsgőjét, vagy egy könnyű nyári fröccsöt az após - Weingut Gabriel - helyi pincéjéből.

Minthogy tudják, hogy sokan a nyári szabadtéri játékok egyikére jönnek (Fertőmeggyes, vagy Szentmargitbánya), azt is figyelembe veszik, hogy legkésőbb fél kilenckor távoznak az emberek. A konyhán nagy tempóban készítik a friss környékbeli és tengeri alapanyagokból a finomságokat.


Mi egy nyáriasan könnyed, de a modern konyhaművészet jó néhány fogását felmutató vacsorát kaptunk, marinált rókagombákkal, tonhaltartárral avokádókérmen, fetőtavi fogassal és feketetésztás kalamárival. Még mindig összefut a nyál a számban, ha rágondolok.

Az árak ehhez igazodva felsőkategóriásak, de egy-egy kivételes alkalommal belefér.

Cím: 7071, Rust (Fertőtó) Rathausplatz 10.
Tel.: +43 2685 60763

(képek: saját)